IN MEMORIAN 19562012.08.15. 18:01, stampandbike
„1956. október 16-án, megbontva az addig monolit intézményi struktúrát, a párttól független szervezetet alakítottak a szegedi egyetemisták. Demokratikusan, maguk választották vezetőiket, állították össze prog-ramjukat, és felhívásukban szorgalmazták a szervezet országossá bővítését. Kezdeményezésükre országszerte diákgyűléseket tartottak. Október 22-én a budapesti műegyetemisták másnapra a lengyelországi változásokkal szolidaritást vállaló tüntetést is hirdettek. Október 23-án a pártvezetésnek sem bátorsága, sem ereje nem volt a demonstráció megakadályozá-sára. Délután a diákokhoz csatlakoztak a munkások, Budapest lakossága. Több százezres tömeg tüntetett a Bem téren, majd a Parlament előtt, ahol Nagy Imre beszéde nem volt képes lecsendesíteni az embereket. Miután a tüntetők órákon át követelték, hogy a rádió közvetítse a műegyetemisták pontjait, késő este az épület védelmére rendelt karhatalmisták tüzet nyitottak a tömegre, amely válaszul fegyvert szerzett, és ostrom alá vette a rádió székházát. A békésen indult tüntetés ezzel fegyveres felkeléssé változott.
Hajnalban szovjet páncélosok érkeztek Budapestre, megjelenésük azonban nem törte le a megmozdulást, sőt kiszélesült az ellenállók tábora: a felkelés nemzeti szabadságharccá is vált. Nem hoztak eredményt a helyzet rendezése érdekében hozott politikai intézkedések: Nagy Imre kinevezése a Minisztertanács élére, valamint a statárium és a gyülekezési tilalom elrendelése. Miközben Budapesten elkeseredett harcot vívtak a szabadságharcosok, a pártvezetés pedig meddő vitákat folytatott a helyzet értékeléséről, a politikai, illetve a katonai lépésekről, addig az egész ország csatlakozott a megmozduláshoz. Forradalmi tanácsok vették át a gyárak és egyéb munkahelyek vezetését, miként a települések, sőt egyes megyék irányítását is. Demokratikus, független, semleges Magyarország megteremtését követelve támogatásukról biztosították a fegyveres harcot folytatókat. Október 28-án szovjet jóváhagyással Nagy Imre tűzszünetet hirdetett, egyben bejelentette több követelés teljesítését: legfontosabbként az ÁVH felszámolását és tárgyalások kezdeményezését a szovjet csapatok kivonásáról. A belső béke azonban csak a többpártrendszer visszaállítása és Magyarország semlegességének bejelentése után állt helyre. November első napjaiban a fegyveresek és a forradalmi testületek egyaránt elismerték a kormányt, elrendelték a munka felvételét, és megkezdődött a forradalomhoz hű karhatalom, a nemzetőrség felállítása. Mire azonban az országban helyreállt a rend, Hruscsov elszánta magát a magyar forradalom fegyveres leverésére...”
(Forrás: Szakolczai Attila: Az 1956-os forradalom és szabadságharc)
A sorszámozott blokk bélyegképének főmotívuma az 1956-os forradalom és szabadságharc szimbólumaként ismert lyukas zászló, a keretrajzon az akkori eseményeket idéző montázs látható. A jubileumi bélyegblokk különlegessége, hogy az azon található zászló valóban lyukas. Az alkalmi boríték és bélyegző grafikáján további, 1956 eseményeit idéző motívumok láthatók.
Megrendelési kódszám:
2006230030011 (blokk)
2006230060012 (FDC)
Megjelenési időpont: 2006. október 20.
Névérték: 500 Ft
Példányszám: 150.000
Nyomdai eljárás: ofszet
Perforációs méret: 40 x 31,5 mm
Vágási méret: 89 x 65 mm
Gyártó nyomda: Állami Nyomda Nyrt.
Tervezőművész: Berky Péter
|